Filozófiám
Itt vagyok, hogy segítsek tested fejlesztésében



Dávid Petra vagyok és a történetemet szeretném bemutatni.
Pár éve közel 90 kilós voltam, túlsúlyos, borzalmasan egészségtelen életet éltem. Buliztam, dohányoztam, zabáltam, és mindent megtettem azért, hogy ne kelljen semmit se sportolnom. Sose voltam igazából vékony lány, de a főiskolás évek alatt sikerült meghíznom.
Nem felejtem el, mikor barátnőm megkérdezte, hogy a kutya végig karmolta e az oldalamat, pedig csak a hízástól a csípőmön megpattant a bőr és stíriáim lettek.
A másik emlékem, mikor már egy hete nagyon fájt a térdem, járás is nagyon nehézkes volt, elmentem ortopédiára, ahol az orvos azt mondta, hogy kezdjek el mozogni, fogyjak le, mert az ízületeim nagy terhelésnek vannak kitéve. Ezen teljesen felháborodtam, sose gondoltam magam igazából túlsúlyosnak.
2014-ben elkezdtem edzeni, először nagyon nehezemre esett, utáltam, de szépen lassan megszerettem a mozgást, a rendszeres életvitelt, elkezdtem magamon látni a változást. Elkezdtem tudatosabban táplálkozni, utána olvastam a helyes étkezésnek, 3 óránként ettem, elkezdtem zöldségeket enni, hiszen addig úgy kerültem őket, mintha méreg lenne számomra. Csomó ételt akkor kóstoltam meg először.
Dohányzásról leszoktam, rájöttem, hogy nem illeszthető bele az új egészséges életembe.
Ezt követően beiratkoztam az IFBB Nemzetközi Szakedzőképzésre, világ egyetlen hivatalos testépítő és fitness iskolájába, személyi edző képzésre, pluszban fejembe vettem, hogy fitness, bikini modell szeretnék lenni, miután néztem a lányok képeit és vágytam arra, hogy nekem is ilyen alakom legyen.
Így kerültem Berkes László felkészítő edzőhöz, 2015-ben, az Ő vezetésével, segítségével készültem fel első versenyeimre, ami 2016-ban volt.
Azóta több edzőm és verseny felkészítőm is volt.

Ez a kép 2019-ben készült, egy 30 hetes versenyfelkészülésem után, amire nagyon büszke vagyok, mert már önállóan készültem!
Az elmúlt évek alatt több táplálkozás tudománnyal foglalkozó tanfolyamot végeztem el, workshopon vettem részt, egész egyszerűen a téma szerelmese lettem.
A versenybírói képzést is elvégeztem, így a hazai versenyeken már nem csak mint versenyző, hanem, mint bíró is részt szoktam venni.
Illetve számomra az is hatalmas büszkeség, ha a vendégem is versenyzésre szánja magát, Team Petra csapattag lesz! :)

Megjelenéseim